| | Üdvözöllek a honlapon!
Bertalan Ferenc festőművész
1957-ben születem Hajdúböszörményben iparos családból. Szülővárosomban alap, Hajdúnánáson a szakiskolát végeztem el. A rajzolással, festéssel az általános iskola 5-ik osztályában kezdtem el foglalkozni.
Tudatos énemből csak arra emlékszem, hogy apám pragmatikus érveivel szemben nyolcadikos kiskamaszként, 14 évesen bekapcsolódtam a Debreceni Medgyesi Ferenc Képzőművészeti Kör munkájába. Itt Bíró Lajos, Topor András, Török Anna, Kapcsa János és Félegyházi László festőművészek voltak szakmai rácsodálkozásom mesterei. Tőlük a technikai módszertanon túl emberséget, tisztaságot, a művészi közlés alázatát tanultam meg.
Az alázat magával hozta az elődök tiszteletét, a festő óriások által kijelölt út vállalását. Sokat olvastam, s a különböző múzeumokban még többet töltődtem. Kiállításaimon, ha faggatnak, s ha beszélek, szívesen emlegetem Székely Bertalan, Paál László nevét, de az utóbbi években csatlakozott hozzájuk Domanovszky Endre, Korniss Dezső, Egry József festészete is.
1977-ben stúdiótag lettem. A 70-es években állandó résztvevője voltam 1972-1980-ig a hajdúnánási, majd 1980 és 1982 között a berettyóújfalui művésztelepnek. Évek óta visszajáró tagja vagyok ma is a Tiszalöki, a Tiszadadai Művésztelepeknek. Közös kiállításom volt Szász Endre festőművésszel és további 8 neves művésszel. A hajdúnánási testvérváros által szervezett művésztelep résztvevője voltam 2005-ben a lengyelországi Ustronyban. 2006-ban kapcsolódtam be a Szlovákiai, Szőgyéni Nemzetközi Alkotótábor munkájába. 2006-ban áldozatos munka árán sikerült újra élesztenem a Hajdúnánási Nemzetközi Művésztelepet, melynek nagy sikere volt 2007-ben is. 2008. május Lengyelország (Musyna), 2008. június Lengyelország (TuŁowice), 2008. június vége Szlovákia (Szőgyén). Festményeim megtalálhatók Európa valamennyi országában és az Egyesült Államokban is.
Elérhetőségem: bertalanferenc@freemail.hu
KIÁLLÍTÁSAIM
Évek Önálló kiállítások Művészeti tárlatok Csoportos kiállítások
1972 Hajdúnánás
1973 Hajdúböszörmény, Hajdúnánás Hajdúnánás
1974 Hajdúnánás
1975 Hajdúnánás
1976 Hajdúböszörmény Hajdúnánás
1977 Hajdúnánás
1978 Hnánás, Lublin
1979 Hajdúnánás
1980 Hajdúnánás
1981 Hnánás, Bújfalu, Varsó
1982 Berettyóújfalu Lublin
1983 Berettyóújfalu
1984 Miskolc
1985 Pécs
1986 Budapest
1987 Salgótarján
1988 Hajdúnánás Szeged
1989 Hajdúnánás Székesfehérvár
1990 Hajdúnánás, Lublin
1991 Hajdúnánás, Tiszavasvári
1992 Volarberg(Ausztria)
Nádudvar
1993 Tiszaújváros, Debrecen, Hnánás, Sopron
1994 Debrecen, Budapest
1995 Hajdúnánás,Tiszavasvári, Debrecen
1996 Debrecen
1997 Hajdúnánás, Tiszavasvári, Debrecen
1998 Nyíregyháza, Hajdúnánás
1999 Hajdúnánás, Nyíregyháza, Hajdúböszörmény
2000 Hajdúnánás, Nyíregyháza Tiszalök
2001 Hajdúnánás Tiszadada
2002 Hajdúnánás, Tiszalök Tiszalök
2003 Tiszadada, Tiszalök
2004 Hajdúnánás Tiszalök
2005 Tiszalök, Ustrony (Lengyelország)
2006 Hajdúnánás Szőgyén, Tiszalök, Tiszadada, Hnánás
2007 Hajdúnánás Debrecen, Szőgyén (Szlovákia), Tiszalök Hajdúnánás
2008 Hajdúnánás Hajdúböszörmény
Szlovákia(Szőgyén)
|
|
|